Ez az elbeszélés nem a legjobb orosz realista mű volt, amit eddig olvastam. Eleve kicsit kétkedve álltam neki az olvasásnak, mert több helyről azt hallottam, hogy milyen rossz. Ezért hamar túl akartam esni rajta. Ami aztán nem volt nehéz, mert nem egy hosszú mű.

Már maga a történet is elég érdekes. Az, hogy Akakij Akakijevicsnek a köpönyeg volt a mindene és csak ennek élt. És amiért nem tetszett az pont Akakij volt. Egy teljesen jellemtelen ember, aki a másoláson kívül nem tud mást csinálni. Nekem ettől unalmas volt az egész történet. És, hogy olyan volt, akit nem érdekelt semmi. ( a köpönyegén és a munkáján kívül) Nem volt saját véleménye vagy nem mondta ki és ettől teljesen befolyásolható volt.

A vége is elég furcsa és nem mondanám, hogy megnyerte a tetszésemet. Persze a mű szempontjából jó volt a befejezés, és így tükrözte az író gondolatát. Én azt hittem, hogy megtalálja a köpönyegét, hogy legalább ezután boldog legyen, de nem így lett és ettől olyan negatív lett az egész. Tehát, hogy az ember amiért megdolgozott és várta, hogy meglegyen, azt hirtelen elveszik tőle. Nem csodálom, hogy Akakij ebbe belehalt. Ezért ebből a szempontból sajnálom.

De mégis azt kell mondanom, hogy az egész művet nézve nem az volt, amit akárhányszor el tudnék olvasni. Egyébként nehéz így megfogalmazni a véleményemet, mert nem igazán tudom jól szavakba önteni, hogy mit gondolok a műről. A lényeg benne van és végül is így is le lehet vonni a következtetéseket.