Ez a vers hasonlít Az utazáshoz, ezért nem csoda, hogy összehasonlítottuk vele magyaron. Ez nekem jobban tetszett, mint Az utazás. Nem tudom miért, de jobban megfogott. E/1-ben beszél, mintha a lírai én lenne a hajó. Az életét mondja el, hogy hogyan lett szabad, mit látott a világban, hogyan korhadt el és hogy már hiába is vágyna vissza a régi életébe, már nem mehet vissza. És éppúgy nem tud visszazökkeni a normál kerékvágásba sem. Úgy érzi, hogy jobb lenne meghalni. Az utazást sem egy pozitív dolognak írja le, ezért  a versnek a végkicsengése sem olyan pozitív számomra. De ennek ellenére azért tetszett.

A világ nem mindig jó és szép, meg vannak az árnyoldalai. És néha nem árt ha ezeket is megtapasztaljuk, mert akkot talán más színben látjuk az világot. Nem azt hisszük el, amit elmondanak, vagy amit látunk a tévében, hanem amit megtapasztalunk. Ebben a versben is nekem az tetszett, hogy a hajó bejárta a világot, sok mindent látott és ez alapján döntötte el, hogy neki nem tetszik ez így. És ezután már csak a halálra vágyott. Szabad lett a véletlennek köszönhetően, de ahogy mondani szokás: A szabdságnak ára van. Belekóstolt a boldogságba, mivel, hogy szabad volt és arra ment amerre a szél sodorta, de aztán már hiába volt szabad, a boldogsága elmúlt és vissza vágyott régi életébe.

Néha velem is megesik, hogy nagyobb szabadságot akarok és nem értem, hogy anyuék miért fognak ennyire vissza. Aztán mikor kiharcolom, örülök, mint majom a farkának, de aztán elég egy rossz élmény, vagy tapasztalat és rájövök, hogy mégsem annyira rossz, ha nem engednek meg mindent az embernek. Lehet, hogy emiatt is tetszik a vers, mert bele tudom képzelni magam valamennyire a hajó szerepébe.

Szerző: husibogyo  2009.12.30. 10:26 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://husibogyo.blog.hu/api/trackback/id/tr491632095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása