Mikszáthnak ez a novellája tetszett. Miközben olvastam, teljesen bele tudtam magam élni abba a nyugalomba, megfontolt világba, amelyben a juhászok élnek. Teljesen valóságszerűen adta vissza az alföldi életet. Az emberek nem beszéltek sokat, csak amennyit kellett és tudni akartak. Bodri juhász és a fiának a meggyilkolása nagy tragédia volt. Érdekes, hogy ennek a két embernek a halála jobban megérintett, mint mondjuk a Tragédiában Kiss Jánosé.

Emlékszem, hogy mikor Orsiék vették ezt, akkor én is elkezdtem olvasni. Amikor eljutottam a gyilkosságig gyorsan letettem, mondván, hogy én ilyen szörnyű novellát nem olvasok. Viszont a novella elolvasása után más véleményem lett róla. 

Az asszonynak a hűsége is nagyon tetszett. Elment a Dunántúlra, de nem találta a férjét. Miután kétségbeesve hazaért, azt gondolhatnánk, hogy feladja. De nem így tett. Kiült ahhoz a körtefához, ahol az ura szokott lenni és csak várt. Hihetetlen, hogy mekkora remény élt benne, hogy egyszer majd még feltűnik a férje és a fia a láthatáron. És szerintem a második tragédia az volt, mikor megtalálta a holttestüket.

A harmadik résznek a vége tetszett, ahogyan bevallotta a Veres juhász a bűnét. Egész addig mindent tagadott, hazudott, de mikor meglátta a kilincsen a szíjat, teljesen megtört. A törvény nem bírta szóra bírni, de a szíj megtette a hatását. Ebből szerintem az a tanulság is levonható, hogy törvény által nem lehet mindenkit szóra bírni. Néha más eszközökhöz kell folyamodni az igazság elnyerése érdekében.