Nekem kicsit fura volt ez a vers. Miért nincs címe? Olyan mintha nem lenne befejezve, ugyanakkor a vers le van zárva, tehát nem teljesen értem. Miért nem adott neki Ady címet? Mi célja lehetett vele, mert biztos vagyok benne, hogy szándékosan nincs címe. Az oké, hogy vezérvers, de akkor is. Számomra ez egy kicsit fura. De aztán az is lehet, hogy így még jobban hangsúlyozni akarta, hogy ő az újdonság képviselője.

Hiába vezérvers, mégis van már benne egy kis keserűség és reménytelenség. Látja, hogy nem fogadják el, illetve, hogy nem értik meg a verseit. Az azért tetszik a versben, hogy az újdonságot akarja képviselni, de nem szakad el a gyökerektől. A hagyományokat tiszteli, és talán ezzel is nyomatékosítani akarja, hogy ami újdonságot hoz, az azért nem rossz és nem felejti el a múltat. Ennek ellenére, mégsem értették verseit, a közönsége nem értékelte verseit. De Ady nem adta föl, és annak ellenére, hogy törekvései süket fülekre találtak, ő mégis kitartott. Tulajdonképpen már ebben a versben is megfogalmazza, hogy tudja, hogy reménytelen amit csinál, de ő mégsem adja fel. Számomra ez a kitartás egy jó beugró volt Adytól.  

Szerző: husibogyo  2010.04.03. 15:04 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://husibogyo.blog.hu/api/trackback/id/tr601891975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása