Harmónia. Ez volt az első szó, ami eszembe jutott a vers olvasása után. A versből csak úgy sugárzik a nyugodtság. El tudnék képzelni egy ilyen napot. Mikor kint vagyok valahol a természetben egyedül, senki nem zavar, nem gondolok semmire, csak vagyok és átadom magam a természetnek. Kíváncsi lennék, a költő vajon volt-e ilyen helyzetben, vagy csak a pillanatnyi ihlet sugallta a verset? Akárhogy is volt, jó lett a vers.

Az is tetszett, hogy le kellett rajzolni a verset. Ez szerintem azért jó, mert alaposan végig kell olvasni a verset, hogy mindent részletesen le tudjunk rajzolni. Nekem az volt az egyetlen probléma, hogy nem tudok olyan jól rajzolni és nem tudtam úgy lerajzolni, ahogy azt elképzeltem. De szerintem ezt rajzban úgysem lehet teljesen visszaadni.

 És ebből a teljesen nyugodt és mozdulatlan tájleírásból átmegy gondolati síkra. Létfilozófiai magasságokba  emelkedik és megkérdőjelezi, hogy ez a boldogság és állapot, ez valóság-e, vagy idill. És én ezt könnyen el is tudom képzelni, hopgy egy ilyen helyzetben az ember képes megkérdőjelezni a valóságot, mert nem hiszi, hogy ilyen is lehet. Ez a vers az egyik álmomat vetíti elém, hogy egy ilyen napnak a részese legyek.