Az Egy döggel ellentétben ez a vers tetszett. Jó, ahogy párhuzamba vonja az albatroszt a költővel. A költeményben az albatrosz a költői lét allegóriájának felel meg. A két végletet állítja szembe a költő, a fenn és a lenn világát, melyben a fenn a pozitív értékeket képviseli, a lenn pedig a negatívakat. Az albatrosz egy bukdácsoló, szánalmas madár, melyet a magasból a mélybe kényszerítenek, tehát gátolják szabadságát. Jól megfigyelhető a fenn és a lenn közti különbség. A költő különböző jelzőkkel írja le az  albatroszt. Fent légi herceg, szép csoda, kéklő ég ura, míg lenn bús, beteg, rút röhej.

A mélybe kényszerített albatroszhoz hasonlóan gyötrődik a költő is, kit nem értenek meg, mert más, mint a környezete: kiválik onnan tehetségével. A költő a fantázia birodalmában érzi magát szabadnak, a hétköznapokban esetlen, elnyomott. Próbál elhatárolódni, de megvetést kap minden felől, nem élhet teljes szabadságával. A többi ember lenézi, mert esetleg nem a társadalomnak megfelelően él, vagy van valami furcsasága. ezért az emberek nem tudják megérteni, mert nem képesek elrugaszkodni a földtől. A költő emiatt is érzi magát rosszul, mert nem tudja magát kibontakoztatni, nincs akivel egy jót tudna társalogni. Ezért próbál a magasba emelkedni, ahol szabadon eresztheti a képzeletét.

Nekem azért is tetszett ez a vers, mert Baudelaire nem olyat írt, amit szeretnek, vagy elvárnak az emberek egy költőtől, hanem ami a szívéből jött. Persze a többi vers is a szívből jön, csak ez az, amiben saját helyzetét írja le , hogy mennyie le van korlátozva.