Érdekes, de nekem ez a regény tetszett. Pedig senki nem bíztatott, az Orsi fölkészített rá, hogy úgyis félbe fogom hagyni, mert annyira rossz. Ezek után meglepte, hogy már a 300. oldalnál jártam és még mindig nem hagytam abba. ( Hát, úgy látszik azért nem mindenben hasonlítunk. :D )

Igazából a történet már önmagában is elég érdekes, mert egy gyilkos a főszereplő, akinek mégis szurkoltam, hogy ne kapják el és megússza. Pedig el kéne ítélni amiért, amit tett. De a védelmére legyen írva, nem azért gyilkolt, mert egy elvetemült ember volt, hanem egy magasztosabb cél érdekében, és nem baj, ha az az út néhány bűnön is átvezet.  Legalábbis Raszkolnyikov hitt ebben. Természetesen nagy árat fizetett ezért és a történet is végülis arról szól, hogy hogyan vívódik magában és hogyan változik meg a gondolkodása és véleménye arról, amiről azt gondolta, hogy jó. 

Mondjuk néha legszívesebben helyre pofoztam volna, mert egyszerűen rossz volt olvasni, ahogy szerencsétlenekedik és próbál pontot tenni az egész ügy végére. Viszont a Porfirijjal folytatott vitái izgalmasak voltak. Az, hogy Porfirij hogyan próbálja becserkészni és kiszedni belőle az igazsságot. Persze nem volt könnyű dolga, mert Raszkolnyikov sem hagyta magát, de sokat elárult a folytonos rosszulléte is. Porfirij igazságosan járt el, én mégse kedveltem és reménykedtem, hogy Rogya megússza. Hát nem jött össze. 

A  befejezés pedig nagyon szép. Igaz, hogy rab volt, de ott volt neki Szonya, aki akkor sem hagyta el, mikor megtudta, hogy mit művelt. És az a szép, hogy végre Rogya is rájön, hogy szereti Szonyát és, hogy nem tud nélküle élni. 

Összeségében a történet Rogya lelki vívódásán és aztán fejlődésén alapszik. Érdemes volt végig kísérni ezen az úton. És bár voltak benne unalmas részek, a történet cselekménye ezt elfeledtette az emberrel és már át is siklott rajtuk. Szerintem sokat lehetett tanulni belőle.