Ahogy a verset olvastam, a harmónia áradt belőle. A világot, mint egységes egészt mutatja be, melyben minden mindennel összefügg. Illatok, színek, hangok tökéletes egyvelege az emberi lét és a költő feladata, hogy mindezt megértse és közvetítse. A versben több szimbólumot is találunk. A templom igazából a hit, a szakrális, az emberfeletti dolgoknak tekinthető, az erdő jelentheti az emberi életet is, azt hogy kiismerhetetlen, de azt is,hogy félelmetes, titokzatos. A tenger a végtelenségre utal.

A szimbólumokat azért szeretem, mert van jelentésük, így a költő nem csak szimplán leírja amit gondol, hanem azt bele tudja ágyazni egy olyan környezetbe, amitől a versnek a hangulata, zenei hangzása is teljesen más lehet, mint ha csak egyszerűen megfogalmazná. És egyáltalán nem mindegy, hogy milyen egy versnek a hangzása.

Azért is jó ez a vers, mert ha Baudelaire ebben tényleg a világszemléletét írja, akkor az nem is lehet olyan rossz. Jó lenne, ha a világ harmonikus lenne és békében élne az ember egymással és a természettel. De azt hiszem egyelőre ilyet csak a versekeben fogok olvasni még egy darabig.